Érdekes megfigyelések a szaglásunkról Dr. Prof. Hatt, a híres német kutatótól és sejtpszichológustól:
AZ EMBER EGÉSZ ÉLETÉBEN FENN HORDJA AZ ORRÁT!
Az orrunk egy több funkciót betöltő érzékszervünk. Csak a szagláshoz több mint 370 receptort működtet. Hans Hatt professzor úr azért erről sokkal többet tud erről a szervről (volt szerencsém személyesen is előadásain részt venni). De itt most rövidre fogjuk az egészet…
Kívülről tekintve az ember és a sokrétű állatvilág orra nagyon másképp néz ki. De ha a belső életüket nézzük, nagyon egy építésűek. És amikor millió évekkel ez előtt a az első élőlényekkel gyarapította Földünk magát, mindegyikük 1000 szagló receporral rendelkezett. Ezek az evolúció során különbözően erősebben vagy gyengébben fejlődtek.
„ Mi alatt az olyan állatok, mint elefántok, patkányok vagy egerek még mindig magas számú szagló receptorokkal rendelkeznek, az ember a fejlődése során nagyon sokat ezekből leállított- mivel már „nem volt szüksége rájuk”, meséli az „orr csodateremtésről” az izgalmas történetet professzor Hatt,. Manapság az ember csak 370 szagló receptorral rendelkezik. Mindegyik egy illatért felel- egy az ibolya illatért, egy másik a vanília vagy banán illatért. Ehhez az orr a „felső szinten” olyan 30 millió szaglósejtet tud magáénak, amelyek a különböző szagokra specializálódtak.
A belélegzett levegő 5 százalékát veszi fel intenzíven a nedves szagló nyálkahártya, és az illatmintát az agy megvizsgálja. Előtte egy kéményszerű kapcsolat jön létre az orrgaratban: ortho-retronazális szaglásnak nevezi ezt Hatt professzor, és ez által utal például a ”bor kóstolásra”. Egyébként a szagló-sejtek 4 hetes ciklusban teljesen megújulnak. Ezért az orr egész életünkben végig dolgozik. Tehát az emberek jobban összpontosítanak a szaglásra, mint a hallásra és nézésre.
Az állatok az orrukat a táplálékkeresésre, ellenség vagy tűz előtti figyelmeztetésre, a szexuális partnerek felfedezésére és felismerésére, illetve a szociális kommunikációban és a navigációban használják. Gondoljunk a vándormadarakra, a lazacokra, angolnákra és teknősbékákra, amelyek a párzási helyeket az orrukon keresztül érzékelni tudják, sokan közülük akár víz alatt is, magyarázza Hatt professzor. Az emberek az orrukat már fennhordják, pedig nem mindig így volt. Az állatok akár az orrukat a földhöz nyomva szaglásznak, az antilopok például a levegőbe teszik orrukat. „Az orrunk már csak egy élvezeti szervünk és az arcunk középpontja lett?” Teszi fel a provokatív kérdést a sejtpszichológus. Nagyon sok állításban, szófordulatban megemlítjük ezt a szervünket: „ Ez nagyon bűzlik nekem”, „ valamit megszimatolt”, „puha az orra, mert hazudik”, „lógatja az orrát” , Az orrára koppint”, „az orra alá dörgöli”, „ más dolgába üti az orrát” , „megorront valamit” , „úgy áll az orra, mint a torba menő kutyának” „már a szagát sem bírom”… lehetne még találni hasonló szófordulatokat, közmondásokat ( ezek többnyire a magyar nyelvünkből vannak). A móroknál és eszkimóknál az orrok összeérése és dörgölése köszöntési rituálénak számít. Ugyanúgy megfigyelhető az embereknél, hogy kézfogás után automatikusan ösztönszerűen az orrukat megérintik, hogy a másik szagát érzékeljék, magyarázza Hatt.
(fordítás és kiegészítés Brassai Adrienne)